2012. július 11., szerda

Fodak - Kodak Instamatic másolat

A fényképezés mindig is nagy népszerűségnek örvendett Magyarországon. Sok, - a fiatalok számára is elérhető - fotószakkör és fotóklub működött főleg a 70-es s 80-as években. Én magam is kiskoromban csöppentem bele a fotózásba, egyik rokonunk révén, aki fotózással foglakozott. Így került hozzám sok gép, valamint megismerkedtem az alapokkal. 

Nem csoda hát, hogy a család néhanapján, egy-egy ünnepen meglepett a fotózással kapcsolatos dolgokkal. Így került hozzám ez a gép is a 80-as évek utolsó szakaszában. Volt már egy hasonló, a 80-as évek végén nagy népszerűségnek örvendtek ezek a kis méretű, lapos kompakt gépek, amelyeken szinte semmit nem kellett állítani és viszonylag elfogadható amatőr képeket készítettek.

Bejegyzésünk tárgya a Kodak Instamatic szériájának egy erős másolata és akkor még enyhén fogalmaztam.  (Azt meg kell jegyezni, hogy az összes ilyen típusú gép amelyet nem komoly gyártó hozott ki, a Kodak vagy AGFA gépeinek jobb-rosszabb másolata volt.

Néhány gép a Kodak Instamatic szériából:




Forrás / Source: http://apphotnum.free.fr/kodak-e.html

A széria 1972-ben jelent meg és nagy népszerűségnek örvendett. Hamarosan - 1976-ban - az AGFA is kijött hasonló felépítésű és koncepciójú fényképezőgép családdal, az Agfamatic-kel.

De térjünk vissza bejegyzésünk tárgyához. Azt hiszem első pillantásra látható lesz, hogy ez egy másolat, elég csak ránézni a doboz színére, tipikus Kodak színek, valamint az árulkodó FODAK felirat, mely a Kodak betűtípusával készült.





A dobozon álló "color lens made in Japan" felirat gondolom csak a megmaradt festék felhasználása miatt kellett a dobozra, mert egyből sejthető, hogy ez a gép soha nem járt japánban. Ugyanakkor nem mondhatnám, hogy rosszul működött. A hasonló kisgépeknél megszokott kazettás filmet kellett ebbe is behelyezni és manuálisan, egy fogaskerék segítségével felhúzni (Ezek a gépek egységesen a 110-es formátumú műanyag kazettába zárt filmet használták, melyet a Kodak fejlesztett ki 1972-ben). Aztán megnyomni az exponáló gombot. Ezen még vaku is volt, amely ebben a másolt kategóriában extra, ki és bekapcsolni lehetett, áramellátását két ceruzaelem biztosította, melyeket oldalt lehetett behelyezni. A hátlemez nem nyitható, hanem jobbra oldalra húzható, így lehetett a filmet cserélni.Az exponáló gombbal egyvonalban van az átnézeti kereső, tőle kicsit távolabb a zár, majd a gép túlsó végében a vaku.

A géphez külön extra a puha belsejű tok, szóval ha már másoltak megadták a módját. Mind a mai napig működik, igazából nem nagyon van rajta ami elromolhatna, annyira egyszerű a zárszerkezete.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése