2012. július 10., kedd

Legoland 6823 Surface Transport - 1983

A nyolcvanas évek elején robbanásszerűen tört be a magyar piacra a LEGO cég játékkínálatával. 

A LEGO játék 1958-ban látta meg a napvilágot, Dániában. Neve a dán "let godt!" kifejezésből származik, ami annyit jelent "Játssz jót". Azóta töretlen népszerűségnek örvend, igaz a mai játékok már nem legfőképpen a kreativitásról szólnak. Sok a speciális elem, amelyek kiváltják az eddig ötletességből felépített megoldásokat, és tálcán kínálják azt, kevesebb az építési kihívás. Nagyjából a 80-as évek végén és a 90-es elején kezdődött el ez a folyamat. Ugyanakkor a játék alapelemei olyannyira nem változtak, hogy mind a mai napig kompatibilisek egymással visszamenőleg is.

Az általam bemutatásra kerülő LEGO szett a Space (világűr) szériába tartozik. Ez 1979-ben indul. Kezdetben űrhajósok, és egyszerű járművek alkották a palettát, ez mára az űrháborúk teljes arzenálját felvonultatja, aggresszívabbá téve a játékot. 

Ide tartozik, hogy ebben az időben még csak a klasszikus legoember fej létezett, a két szem és mosolygós száj, mára ez teljesen eltűnt, mimikát, és arcvonásokat kapnak a karakterek, szinte nem is találkozni klasszikus arccal, ami ahhoz vezetett, hogy az internetes aukciókon és online használt boltokban egy-egy klasszikus arcú figura akár 4 és 10ezer forint közötti összegért is gazdát cserélhet.

Ez az egyik első LEGO-m, még 1984-ből. A gyártása 1983-ban kezdődött, az egyik legelső darabja az azóta nagyon hosszú utat bejárt LEGO Space szériának. Összesen 27 építőelemből áll és egy sárga ruhás űrhajót tartozik hozzá. Nyitható hátsó rakodó, hordozható műszer, csuklós alváz, és holdjáró gumik melyeket az összeállítás tartalmaz. Sajnos mára már egy kicsit megkoptak az elemek a sok játéktól, de majdnem 30 éves LEGO szettről beszélünk.





1 megjegyzés:

  1. hehe, ilyenem pont volt nekem is kissrác koromban, később kb 90%-át felhasználtam egy millenium falcon klón megépítéséhez - ami persze csak nyomokban hasonlított az igazira de hát mindenki abból építkezik, amit a szülei vesznek neki - ugyi... :)

    VálaszTörlés