2012. július 8., vasárnap

Felhúzható lemezautó

A hetvenes években Magyarországon a lemezből készült autók nagy népszerűségnek örvendtek. Ez átnyúlott egészen a nyolcvanas évek elejére is.

Mai bejegyzésünk tárgya egy felhúzható kisautó, igényes festéssel (talán a figurák arca hagy egy kis kivánnivalót maga után, de az sem vészes), és a hátsó kerekek recézett, fogas kialakításával a jobb tapadás érdekében. A kialakítás masszív, vastag anyagból készült minden részlete.A mechanizmus még mind a mai napig erős, habár elveszett a felhúzókulcs, de nem volt nehéz pótolni, hiszen csak egy négyzet alakú bemenetre van szükség.





4 megjegyzés:

  1. Ehhez tartozott egy fémből készült pálya is, nem? És volt hozzá több autó, és egy busz is. Igen, beugrott. Kötött pályás játék, ahol meg kellett állni az autónak, ott volt egy téglalap alakú kivágás az úton, alatta egy fémlap, ami alaphelyzetbe 2-3mm-re a luk alatt, de egy irányító gombbal meg lehetett emelni. Ment az autó és amikor a luk fölé ért, akkor a hátsó kerekek között látható kallantyú beleakadt a lukba és megállt. Különböző színű lukak voltak, talán 3 vagy 4 darab. Ha megnyomtuk a megfelelő színű gombot, akkor a hozzátartozó luknál megemelkedett a lukat alulról takaró fémlemez, ez megemelte a járműből kilógó reteszt és elindult az autó. Ez volt a távirányítású játék mechanikai őse. Hú, de régen volt! Már vagy 50 éve! Ja, és ez picike volt, kb. 5x3x2cm-es! Volt kereszteződés, és olyan kanyar is, ahol lehetett kétfelé menni. Ott is ilyen lemezes emeléssel lehetett megmondani, hogy merre menjen a jármű. A hátsó kerekek azért voltak becakkozva, hogy jobban tapadjon a pályán, ami egy 30x45cm-es lehetett. Fémből préselve és lefestve. Hát, nemigen tapadt a fém kerék a zománcozott úton, úgyhogy nagyon sokat kapart és így sok energia elveszett, a futási idő meg nagyon lerövidült.

    VálaszTörlés
  2. Az előző vagyok. Kis kiegészítés. Így néz ki a pálya:
    http://www.szetszedtem.hu/313felhuzosauto/plus/palya.jpg

    VálaszTörlés
  3. Itt meg egy rövid videó a működésről:

    https://www.youtube.com/watch?v=EVPiQTACnVM

    VálaszTörlés
  4. Valamiért nem jó az óra, mert jelenleg 2021.02.11-e csütörtök van, 00:37. Néhány órát csúszik.. .

    VálaszTörlés