2012. július 10., kedd

Commodore 16

A nyolcvanas években hazánkban is előretört az otthoni számítógéphasználat. No nem a PC-k,hanem a Commodore cég termékei, a C16, Plus4, illetve a Commodore 64 típusú számítógépek.

1985-ben jutottunk hozzá a majd képeken is látható számítógéphez, számomra akkor kezdődött a számítástechnika kora. Egy kazetta lejátszóval, két Quickshot joystick-kel érkezett a gép, és nem haboztunk egyből rákötni a fekete-fehér kisképernyős Junoszty tv-re. Kezdetben a magnókazettára másolt játékokkal szórakoztattuk magunkat és az utcát, ugyanis hol mi vittük valahova, ahol összegyűltek a fiatalok játszani, hol hozzánk jöttek, mert abban az időben szinte az egyetlen gép volt a környékünkön.

Később a BASIC (a programozási nyelv) megismerésével minimál programok írására is vetemedtem, de nem sok sikerrel, egyszerű igen/nem válaszos szerepjátékok, és némi random számkidobás volt a csúcs amit programozás terén elértem.

A Commodore 16-os 16 kilobyte memóriával érkezett, ebből 12 körüli volt elérhető, a többit a beépített BASIC 3.5-ös verziós alapprogram foglalta el. A c16-ot belépő szintű számítógépnek szánták, ennek ellenére viszonylag fejlett hang és videó chipet kapott, valamint képes volt 128 színt megjeleníteni. A felbontása 320x200 volt, a TV-re a képet normál antennakábelen keresztül játszotta át. A 3.5-ös BASIC ellenére nem tudott sikeres gép lenni, mert a Commodore saját maga támasztott neki ellenfelet a C64 személyében. 

Hiányosságai voltak, hogy nem támogatta a scrollingot, a spriteokat, valamint a hangchipje sem volt a legmodernebb.

Európában mint alacsony tudású játékgépet forgalmazták, a legtöbb c16 játék is Európában készült. Tudása kisebb volt az ekkor már megjelent C64-esnél, viszont itt Kelet Európában és azon belül is Magyarországon nagyon népszerű volt, már csak azért is, mert nehezen hozzáférhetőek voltak egy időben a személyi számítógépek, leginkább külföldről lehetett őket beszerezni, de hazai forgalmazók is akadtak, igaz nem túl sok. Egészen a 90-es évekig számtalan vállalat is ezt használta könyvelése, illetve raktár és egyéb tevékenység rendszerezésére.








  • Megjelenés dátuma: 1984 
  • CPU/Sebesség: MOS7501 / 1.75 MHz - 8-Bit
  • ROM: 32 KB
  • RAM: 16 (512) KB
  • Video: TV/RGB
  • Karakterek * sor:40*25
  • Grafikus felbontás: 320*200 2 szín, 160*200 4 szín
  • Színpaletta: 121
  • Audio: 2 csatorna mono
  • Programnyelvek: Basic, Assembler
  • Portok: 2*Joystick, TV, …
  • Adattárolók: Kazetta, Lemez(5.25"", 3.5"")
  • Különleges bővítések: SID-Kártya
  • Méret(mm): 400*205*80
  • Súly: 1,8 kg
  • Eladási példányszám: 350000


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése