2012. július 1., vasárnap

A Presso megnyitott.

Számtalan helyen találni különböző retro blogokat, honlapokat. Mégis miért kell egy új? Mert bemutatnivaló még akad. 

A RETROPRESSO ötlete 2007-ben született meg, amikor egy délután rendezgettem gyűjteményemet. Akkor gondoltam rá először, hogy a több ezer darabos 80-as évekbeli gyűjteményemet közzéteszem az interneten. Aztán a gondolat elhalt egy időre.

Néhány napja akadt a kezembe a gyűjteményemhez egy újabb darab, és akkor döntöttem el, hogy belefogok és megpróbálom bemutatni a 80-as évek hangulatát, életérzését. (néha átkalandozok majd a 90-es évek elejére)

Az itt látható képek mind az általam gyűjtött tárgyakról készültek, tehát a kedves olvasó a RetroPresso-ban nem találkozhat olyan képekkel, melyeket az internetről szúrok be, vagy feltűntek már aukciókon. Mindegyik kép egyedi, és a rajtuk szereplő tárgyak is viselik az idő, valamint a használat nyomait. Gyűjteményemet nem a bolhapiacokon és vásárokon, esetleg online aukciókon csaptam össze fél év alatt, hanem közel 30 év gyűjtőmunkája fekszik benne. Az ide felkerülő tárgyak mind készítésük, vagy aközeli időben kerültek hozzám. Gyerekkoromtól kezdve szinte mindent elraktam, így gyűjteményem a tv újságtól a farmercimkéken át, játékokon keresztül, egészen a postai papírokig tart.

Jó olvasgatást, múltidézést kívánok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése